Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Büntetés... de meddig?

2014.01.26

 Én még komolyan ilyet nem pipáltam. Pedig nem egyszer csentem el Shiom pipáját annak idején... Végig néztem az igen díszes társaságon, és újra megcsóváltam a fejem. Igaz, ott volt Risu~chan és Sa~chan is, de akkor is. Csak azért, mert velük jóba voltam, beosztani egy egész rakás negyedik osztagos mellé kísérőnk és testőrnek... ez már magas mívű kegyetlenkedés volt, bárkinek is lett légyen  az ötlete. És mivel olyan veszedelmes osztag a negyedik, mert a sok jámbor orvos és nővérke felettébb vérszomjasan hegyezték a tűiket, csavarták a kötözőszereiket, nyomkodták a flastromokat, hogy ketten is kellettünk testőrnek, hogy megvédjük ezt a veszedelmes bagázst. Végül az egyik osztagtársammal követtük a nevezetes osztagtagokat virág szedésre, pillangó kergetésre. Alapvetően a virágrendezéssel nem volt semmi bajom, pár a pillangókat már általában jobban békén hagytam, most valamiért mégis kissé morcos hangulatban leledzettem! Unalmasnak ígérkezett az egész küldetés, és nem értettem, miért is pont mi kellünk ide, holott a tizenkettedik osztagosokkal még lett volna közös témájuk is az ápolóknak. Elvégre azok is kutatgattak, meg tudományos nyelven beszéltek... 

De a parancs az parancs. Főleg, mivel Zaraki~san volt, aki kiadta. Ez volt az egyetlen oka annak, hogy engedelmeskedtünk. Úgy sejtettem mind a ketten. Szóval felszerelkeztem kellő mennyiségű szakéval, meg Gingitsunéval, Suza~chan a vállamra csüccsent, Kasai~chan pedig a hajam alá, és indulhattunk is. (Fogalmam sincs, miért is szeret a kis lángocska a hajam alatt lenni, de nagyon úgy tűnik, hogy az a kedvenc helye.) 
Szótlanul baktattam a kissé megszeppent társaság mellett. A vezetőjük, egy szőke szemüveges, nagyhangú kellemetlen alak volt. Nem elég, hogy a saját embereihez szövegelt, még minket is meg akart szólítani. Egy pillantással jobb belátásra térítettem. Ebben a pillanatban éreztem, hogy valaki hátulról próbálkozik valamivel. Még mielőtt hozzám érhetett volna, áthajítottam magam felett. Sa~chan landolt előttem a földön. 
- Szia Chi~chan - vigyorgott rám, mintha nem most reptettem volna bele a talajba. - Ugye nem akarsz megölni?
- Szia Sa~chan - pislogtam nagyokat. Ezt a pillanatot használta ki Ikichi és a szabad vállamra ugrott. Őt már nem hajigáltam sehova.  - Risu~chan! - szólaltam meg, miközben lehajoltam a földön fekvő alakhoz - Azt hiszem Sa~channak eltörtem a karját... - túrtam bele a hajamba kissé tanácstalanul.
Airisu~san persze azon nyomban ott termett mellettem, és az osztagtársa rendbe rakásához látott. 
- Mit tettél vele Mis... Chiyo~san? - kérdezte kissé kétségbe esett hangon.
- Ha jól tudom, testőrnek vagytok itt, de úgy tűnik, veletek szemben szorulunk védelemre! - nyargalt oda hozzánk a szőke-szemüveges alak. Alapból se volt jó kedvem, de ez volt az a szent pillanat, mikor a maradék béketűrésem is elpárolgott. Még mielőtt bármit is tehetett volna ellene, elkaptam a szőke egyenruháját a nyakánál, és nemes egyszerűséggel, shunopóval ugorva az egyik közeli fához lapítottam viselőjével együtt. Kissé elemeltem a földtől, így pont egy szintre kerültek a szemeink. Jeges, gyilkos pillantással mélyedtem el látószervébe, majd vészjósló halkan megszólaltam. 
- Úgy érzem, van pár dolog, amit tisztáznunk kell, ha még haza szeretnél menni erről a kis kirándulásról. Ha meg épségben szeretnél ma este a saját futonodba feküdni, akkor különösen sürgető, hogy néhány dolgot megtárgyaljunk! Kezdem is. Mint tudod, az osztagom nem sokra tart benneteket! Épp ezért is, büntetésből lettünk pont mi ide küldve veletek! Eddig felettébb türelmes voltam, szóval ne akarj a túlfeszített idegeimen táncolni! Nem jópofizni vagyok itt, csak parancsot teljesítek! Szóval első szabály a sikeres együttműködésünkhöz az, hogy ne szövegelj hozzám feleslegesen, ugyanis valamiért már anélkül sem kedvellek, hogy meg szólalnál, de ha kinyitod a szád, egyenesen irritálsz! A második szabály. Alapvetően nem utálom személy szerint az osztagodat. Itt van az öcsém, és itt vannak az ő barátai is, és már nem egyszer hozták rendbe a fizimiskámat, szóval ez a második oka, hogy itt vagyok. De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy harcos vagyok, vagyis hátulról ne akarjon senki se hátba veregetni, se túl közel jönni, mert reflex szerűen támadok! És Samanuske~san ezzel tisztába volt, ráadásképp még védekezni is tudott volna ellene, de nem akart rám kezet emelni, szóval ha nem tudsz valamit, akkor ajánlom ne jártasd a lepénylesődet feleslegesen. Ez a második szabály. A harmadik szabály pedig míly meglepő az, hogy fogd be, ha nem fontos, hogy kinyisd a szád! Elismétlem ezeket a szabályokat, hogy a te csökött agyad is felfogja. Első szabály, ha nem muszáj, ne beszélj hozzám. Második szabály, ha nem muszáj, ne beszélj hozzám. Harmadik szabály, fogdd be! Értve vagyok? - kérdeztem, még mindig teljesen halkan. Bólintott, mire leraktam a földre, megigazítottam a ruháját, és elugrottam mellőle. Kissé megviselten ment vissza a többiekhez, de fél szemmel folyamatosan engem figyelt. Nem törődtem vele, inkább Risu~chanhoz mentem.
- Hogy van? - kérdeztem, miközben lecsüccsentem melléjük. 
- Rendbe fogom hozni! - mondta, miközben rám se pislantott. Elmosolyodtam, hisz Airisu~san mindig ilyen volt. Amint munka módba váltott, mintha kicserélték volna. Nem is zavartam tovább, hangtalanul ültem mellettük. addig a társam őrködött.
- Maki-Maki - köhintettem, mire elpirult a feje az osztagtársamnak. Persze boldogan vigyorogtam, mikor láttam, hogy kiakadt. Ezt a nevet ő is a hadnagytól kapta, mint én a Chi~chant, ami madárkát jelentett... 
- A nevem...
- Makizo Aramaki, tizedik tiszt,  tudom - bólintottam, még mindig vigyorogva - de a Maki-Maki aranyosabb! - Azt már nem tettem hozzá, hogy a kis bajszocskája, és kissé idióta vigyora mellé kell valami, ami kellemesen kompenzálja a nem túl esztétikus összhatást. 
- Vagyis a  felettesed vagyok! Szóval ne szemtelenkedj!
- Meg szeretnél mérkőzni? - kérdeztem mosolyogva. Nem tehettem róla. A lélekenergiám az akaratom ellenére, átlátszó köddel körbeölelte a testem. Finoman, és óvatosan, mégis elég erős volt ahhoz, hogy bárki láthassa. - Félre ne érts, valóban tizenegyedik tiszt vagyok, de ennek két oka van csak. - túrtam bele a hajamba - Az egyik, hogy tetszik ez a beosztás. Még nincs fölöslegesen sok papírmunka és felelősség, emellett Yumichika~san azt mondta, hogy szerinte a tizenegyes szám kanjija illik hozzám. De ez nem jelenti azt, hogy téged elfogadlak felettesemnek! - a végére már a szemeim is ezüstös színre váltottak, miközben kedvesen mosolyogtam folyamatosan. - Tudod Maki-Maki csak olyanoktól fogadok el parancsot, akik már kivívták a tiszteletemet, és te még nem vagy köztük, de ha gondolod, - tettem a kezem a kardomra - itt az alkalom. Úgyis elég unalmasnak ígérkezik ez a küldetés. És ne aggódj, ha véletlen le is győzlek, maradok tizenegyedik tiszt. Nos, hogy hangzik így? Benne vagy a játékba? Még úgyse láttam soha a kardodat, úgy igazából! 
- Felejts el! - vörösödött szegény kobakja, de úgy tett, mint akit nem érdekel, és elfordult, miközben lehuppant ő is a földre. - Még a végén tovább maradok büntetésben miattad! 
- Miért vagy megbüntetve? - kérdeztem kezdődő érdeklődéssel. 
- Semmi közöd hozzá! - vágta rá. Úgy tűnt tényleg megsértettem. Nem mintha annyira zavart volna a dolog. Ha tényleg rosszul esett neki, akkor bármikor megtorolhatja az edző teremben! A végén csak megenyhült, mikor szakéscsészét pottyantottam a kezébe, és meg is töltöttem. Majd a magamét oda nyújtottam neki. Már nem kellett biztatnom. Széles vigyorral töltötte meg, majd mind a ketten ittunk.
- Én is kérek! - szólalt meg Sa~chan. Óvatosan felcsüccsent, és a frissen rendbe hozott kezét próbálgatta. - Ha már megreptettél, egy kis szaké igazán kijár nekem! - perlekedett.
- Miért nem tettél a reptetés ellen semmit? - kérdeztem.
- Mert rájöttem, hogy úgy tudom a legkisebbre csökkenteni a károkat, ha inkább beleugrok a támadásodba. Hisz ha leállok veled verekedni akkor mind a ketten megsérülünk. Vagyis egy ugrással rásegítettem, de így is tört a karom... Ki gondolta volna... - tette hozzá kissé idiótának szánt vihogással. Lapos pillantással néztem rá,  hisz feléledt bennem a gyanú, hogy idiótábbnak
k próbálja magát mutatni, mint amilyen valójában volt. De azért neki is és Risu~channak is töltöttem az italból. Amint megitták, elzavartam őket dolgozni, miközben az öcskösnek egy alig hallható köszönetet súgtam. Persze ő azért meghallotta. Elvörösödött, a szája fülig szaladt, és hasra esett a semmiben. Zavartan motyogott valamit, miközben feltápászkodott, és elsietett. A nevetésemet még hallhatta, hisz pont úgy fújt a szél, hogy utána vihette. Ekkor vettem észre, hogy Suza~chan lelkesen kortyolgatta az italomat. Pont erre nem volt szükségem! 
- Maki-Maki~kun - néztem a bajszosra - Ugye haza találsZ?
- A nevem Makizo Aramaki! - kezdett bele újra a régi nótába, de gyorsan leintettem.
- Amíg le nem győzöl, Maki-Maki maradsz. Amint legyőztél, bocsánatot fogok kérni tiszteletlen viselkedésemért, addig viszont, haza találsz?
- Miért? - morrantotta oda nem túl kedvesen.
- Mert a tájékozódási képességeim egy szinten van a kapitányéval és a hadnagyéval...  - vallottam be, valamiért még mindig mosolyogva.
Erre kipukkadt belőle a kuncogás. Nem volt mit tenni, meghajigáltam a zórimmal. Mi az már, hogy csak úgy kinevet... Végül is igaz az a mondás, hogy a szegény shinigamit még a bambusz is húzza!
De azt a mai napig nem értem, hogy aznap mi mit is kerestünk ott... a semmi közepén, pillangó kergető alakokkal, és az ég világon semmi történéssel. Bár legalább a szaké jó volt.

makizo_aramaki.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.