Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hikaru~chan

2014.04.01

 Az egész egy esős reggelen kezdődött. Miután sikerült az álmot kidörzsölnöm a szememből, és Gingitsunéval kéz a kézben kibotorkálni a fürdőbe, a még mindig kótyagos Suzaku~val a vállamon, és a borult időre való tekintettel, Kasai~channal magam előtt. Szóval miután egy jó adag hideg vízzel életre, legalábbis éberre öblögettem a képesebbik felem, vettem csak észre azokat a furcsaságokat, melyek megkülönböztették ezt a reggelt az oly jól megszokott több száz átlagos reggelemtől. De haladjunk szépen sorba. Az első dolog, ami szokatlan volt, hogy épp a visszabotorkát végeztem a szobába, amikor majdnem elcsúsztam egy ismeretlen eredetű tócsában a házam közepén! Már épp kezdtem volna sorra gyanúsítani mindenkit, köztük Kasai~t, Gingitsunét és magamat is a bepisiléssel, mikor feltűnt a kettes számú bűnjel, egy idegen ernyő az ajtóm mellett. Gyönyörű, daru mintás bambusz ernyő volt, és nagyon nem az enyém. Gyanúsan Suzakura néztem, hisz ő volt a házban a madár, de csak csóválta a fejét, hogy nem az övé. Gingitsune is fogadkozott, hogy szép-szép ernyő, de neki keze sincs, amivel foghatná. Még talán ezt is annyiba hagytam volna, de az asztalomon az előző este odakészített édességem igen csak morzsás hűlt helyét találtam! Azt még eltűröm, hogy valaki a házam közepére celebráljon egy méretes víztócsát, hogy idegen elázott ernyőket hozzon a házamba, de hogy MEGEGYE A SÜTIMET! Mindenre elszántan és kissé talán morcos hangulatba kezdtem az elkövetőt keresni. Végül a szobámban a fekhelyem tetején találtam meg. Úgy trónolt a futonom tetején, mintha a sajátja lett volna. Egy rózsaszín, virágmintás kimonóba öltözött lány nézett velem farkasszemet a takarómról. Koromfekete hosszú haja lágyan és szabadon omlott a vállaira, noha egy virágmintás csattal megpróbálták megzabolázni, de nem lehetett.  Barna szemei kíváncsian méregették a hozzá képest mindenképp alul öltözött szerény személyemet. A morzsás szájacskájáról már inkább ne is beszéljek...

- Ki vagy te? - érdeklődtem le tőle, hallatlan önuralomról téve tanúbizonyságot.
-Egy Zashiki-warashi- pattant fel, és egyben bukott majdnem orra. Így tűnt csak fel, hogy milyen alacsony, még hozzám képest is. -Mostantól itt fogok lakni! - próbálta meg visszanyerni az egyensúlyát. Kétkedve figyeltem, hogy fog~e neki sikerülni.
- Zashiki-warashi -ismételtem utána, felettébb értelmesen, de reggel ne várja senki tőlem, hogy teljes kapacitáson funkcionáljak, főleg ne értelmi szinten. Szerintem még afelett is napirendre tértem volna, ha a ruhásszekrényemben megszólaltak volna a bent árválkodó kínzóeszközeim, alias ruháim. Valószínűleg elkönyveltem volna csak magamban, hogy innentől ezért nem vehetem fel őket, mert beszélő ruhát csak Gingitsune személyében vagyok hajlandó eltűrni, de amíg az ember nem ébred fel rendesen, sok minden természetesnek tűnhet. Olyasmi is, ami épp nem az. Arról nem is beszélve, hogy elég sok furcsaságot megéltem már ahhoz, hogy ilyesmiken ne akadjak se ki. - És mi a neved? - érdeklődtem le. 
Nem volt túlzottan ellenemre, ha egy zashiki-warashi hozzám akart költözni. Azt mondják, hogy jó ómen, arról nem is beszélve, hogy szerencsét hoz. Azt pedig majd ki lehet próbálni, hogy igazi~e
-A nevem?- pislogott rám azokkal a nagy ártatlan szemeivel, mintha nem most ette volna meg a sütimet! - Én csak egy zashiki-warashi vagyok. Nekünk nem szokott nevünk lenni. 
Sóhajtva vakartam meg a fejem búbját. Egy újabb alak került az utamra, akire nem volt könnyű haragudnom. Neutral
- A "zashiki-warashi" akkor is túl hosszú, mellesleg én se lennék lelkes, ha shinigami~sannak szólítanál, szóval mi lenne, ha neked is találnánk ki valami nevet? - kérdeztem legbelül kissé talán még mindig a sütijeimet siratva. Arra azonban tényleg nem számoltam, ami ezután történt. A lány csillogó szemekkel ugrott felém, és ha nem kapom el, valószínűleg lelkesedés ide vagy oda, csúfosan feltörölte volna az arcával a padlót. Így viszont mind a ketten a padlón kötöttünk ki. 
- És mi lesz a nevem? - kérdezte kissé talán túl lelkesen.
- Lássuk csak, a Hikaru hogy tetszik? - böktem ki, ami legelőször az eszembe jutott. Válaszként újfent nagyot koppant a kobakom a padlón.
-Azt hiszem tetszik neki - informált Suzaku a magasból. Amikor kezdett veszélyessé válni a helyzet, mind a ketten Kasai~channal biztos távolba húzódtak, és onnan figyelték az eseményeket. A madaram hangjára a lány kíváncsian felnézett, de megelőztem a kérdezősködését. 
- A madár Suzaku - mutattam a fejem fölé - A mellette lévő lángocska Kasai. Nyugodtan beszélhetsz hozzájuk, mind a ketten megértenek, és válaszolni is tudnak. - óvatosan felültem - Ő pedig itt Gingitsune - mutattam a lélekölőmre. - Én pedig Chiyo volnék, és jelen pillanatban kissé fejfájós! - simogattam a pórul járt tarkómat. Hikaru~chan bűnbánóan oda hajolt, hogy megvizsgálja, és hála a túl nagy lendületének, méreteset csattant a homlokunk. De legalább már nem csak a tarkóm fájt. El is határoztam, hogy innentől kezdve csak Kasai~chan vizsgálhat meg a lakásból. 
Ekkor tűnt csak fel még valami. Egy különös, öreg, de szépen kimunkált doboz pihent a fekhelyem szélénél. A lány követte a pillantásomat, majd kissé elpirulva bólintott. 
- Az ott az enyém- mondta valamiért pirulva. Bátorítóan rámosolyogtam, miközben megsimogattam a fejét.
- Nagyon szép doboz - bólintottam, miközben felkeltem, és felraktam a polcra, hogy mégse a földön heverjen szegény...

youhime-zashiki.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.