Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hatodik fejezet

2012.12.18

 Már legalább két hét telt el azóta az "éjszaka" óta, mióta Száva átjött hozzánk aludni. Persze a családjának, és konkrétan rajtunk kívül senkinek fogalma sem volt arról, hogy valójában az az egy éjszaka két hónapig tartott neki, de nem is találta egyikünk se fontosnak, hogy bárkinek is felvilágosítást adjon a történtekről. 

- Belegondolni is elég rémisztő, hogy az igazgató titkára valójában egy vérfarkas! - Kyo-val ott csücsültünk Száva szobájának a padlóján, míg ő az ágyat rendezgette, úgy cseverésztünk.
- Igaz a sárkányoddal az oldaladon, már nem nehéz ilyesmit észrevenned! - bólogatott a róka - Bár még mindig rosszul esik, hogy engem kihagytatok a szertartásból! - miután a fejére koppintottam, Woland folytatta
- Boszorkánnyal találkoztatok már? Oké, hülye kérdés volt. Szóval van egy boszi az osztályunkban. 
- Tényleg! az egyik karbantartó pedig egy goblin! - szúrta közbe Kyo. Mind a ketten meglepődve pislogtunk rá - Mi van? Kicsit körül néztem!
- Goblin? 
- Mit is hívtok goblinnak? - hiába, nem tudtam még teljesen összebarátkozni ezekkel a nevekkel.
- Tudod olyan kis eldeformálódott, aránytalan, rusnya lényecskék. Meg kell hagyni előnyükre vállt az emberforma! 
- Csövesek? - szúrta közbe Woland.
- Valami olyasmi, mint a hajléktalanok.
- Ami még fontosabb a goblinoknál, ők tudják, hogy te ki vagy?
- Hát nem tudom, gondolom, nem. Ha csak meg nem látták Ketut, de óvatosak voltunk! Amúgy bemutatom a sárkányomat, Ketut. - amint a nevét meghallotta, a kis lényecske lelkesen oda telepedett Száva vállára, sőt még talán biccentett is felénk.
- Nézd már a kis gekkót! - böködtük Kyoval egymást a könyökünkkel.
- Kiszeretnétek próbálni, hogy milyen lehet "gekkókajának" lenni? - nézett ránk dühösen a lány.
- Én kihagyom, ha lehet! - vágtam rá, miközben védekezően, de nevetve tartottam magam elé a kezeimet.
- Ebben egyetértek kivételesen vele! - bökött felém Kyo is vigyorogva.
- Multkor már volt szerencsém megtapasztalni, hogy az átlagnál is büdösebb a lehelete... - tettem hozzá motyogva.
- Tán bekapott? - vetette rá a lompos a témára magát.
- Csak rám lehelt!
- Nem adtatok neki fogselymet, mit vártatok?
- Fogselyem... Ketu-méretben!
- Az már inkább fogkötél nem? - vigyorogtam gonoszan. - Amúgy volna valaki, akihez el szeretnénk vinni! Itt a Földön, szóval csak a másik testeddel, ha benne vagy! Nagyon jó a teájuk. - tettem hozzá mézesmadzagként. Persze gondolom nem a tea miatt egyezett bele, inkább a kaland öröme vehette rá. Mindenesetre gyorsan az ágyába bújt, én meg vissza ugrottam Apám lakásában lévő szobájába és már ébresztettem is. Pár másodperccel utánam érkezett Kyo is. Wolnad addigra már fölkelt, és kivonult a fürdőbe öltözködni. Pár perc kellett neki, és teljesen menet készen állt.
- Tőlem akár indulhatunk is! - jelentette ki frissen és kipihenve, mikor megkordult a gyomra. Néhány asztrállény azonnal megjelent előttünk, közölve velünk, hogy az étkezőben tálalva van. Igazán nem tehettünk mást, mind a hároman bevonultunk az étkezőbe, és leültünk enni. Igaz csak Szávának volt rá szüksége, de mi is rászoktunk, hogy vele eszünk. Voltak bizonyos emberi ételek, amiket egészen megszerettünk. Szóval vacsora után már ténylegesen is indulhattunk. Kaput nyitottam a nappali falán, és áttereltem a piciny társaságot. Egy kollégium melletti sikátorba lyukadtunk ki, Hong Kong egyik belvárosi körzetében. 
- Előljáróban csak annyit, hogy akihez megyünk, pár napja ébredt egy majdnem 600 éves álomból. Szóval ő még nem valószínű, hogy ismeri a modern világot. Most tanulja. - suttogtam Száva mellett, miközben a kollégium bejárata fele haladtunk.
Amint az ajtóhoz értünk, az kinyílt magától. Csönben beléptünk rajta. Már vártak. Egy magas, karcsú alak bontakozott ki az előttünk futó folyosó sötétjéből. Véletlenül sem nézett ki kínainak. Csak néhány apró, útjelző biztonsági lámpa világított a falakon. A minket fogadó férfi egy barátságos mosollyal mért minket végig. Hosszú, vállig érő aranyszőke haját nem fogta össze semmivel. Egy bordó selyem ing és egy fekete vászonnadrág volt rajta. Ahogy végig szaladt rajta a szemem, szinte biztos voltam, hogy még mindig rajonganak érte a nők. 
- Igazán örvendek! - hajolt meg egy kicsit, majd elindult előttünk. 
- Hasonlóképp! - válaszoltam rá. Elmosolyodtam, amikor egy éles pillantást villantott rám.
A hosszú folyosó végén lift vitt fel bennünket a tetőtérben kialakított lakáshoz. Vezetőnk kinyitotta az ajtót, belépett és alázatosan meghajolva jelentette.
- Megérkeztek Uram! - majd felénk intett, hogy mi is menjünk be.
- Köszönjük Frankeinstein! - villantottam egy újabb mosolyt a szőke felé. Persze a neve fölvillanyozta Száva fantáziáját. Mellém lépve súgta a fülembe.
- Mint a Frankeinstein szörnyéből a tudós?
- Egész pontosan az a tudós! - válaszolt szerencsémre Kyo helyettem, ugyanis fogalmam sem volt, hogy miről beszélt. - Csak a kísérleti alany saját maga volt. Vagyis Frankeinstein szörnye Frankeistein. - még szerencse, hogy a lompos is suttogott, ráadásul elég hallkan ahhoz, hogy ne hallják meg a házigazdáink. Ugyanis még egy férfi volt a szobában. Egy fekete hajú, hihetetlenül elegáns, mélybordó szemekkel megáldott alak, aki kinézetben talán még a szöszin is túltett. Angolos eleganciával épp teát ivott mikor odaértünk. Amint beléptünk fölállt és kissé meghajolt felénk. 
- Fogadd üdvözletemet Báró! - hajoltam meg én is, majd leültem a foteljével szembeni bőr kanapére. A szöszke nekünk is szervírozott egy-egy csésze forró, igazi fekete teát, majd a mestere mögé állt. Pár percig csendben kortyolgattuk a nedűt, ahogy az a nagy könyvben is elő van írva, majd Frank törte meg a csendet.
- A Mester nem rég ébredt, de az volt a kívánsága, hogy láthasson titeket. 
- Örülök, hogy újra láthatom valamennyiőtöket. - vette át a szót a Báró, miközben halvány mosolyra húzódott a szája. - Bár gondolom a hölgy nem emlékszik rám.
- Sajnálom, de talán összetéveszt valakivel! Ha találkoztunk volna, biztos emlékeznék! - mondta zavartan Wolnad. Elmosolyodtam, hisz akaratlanul is kissé ünnepélyesebb hangvételbe beszélt, mint szokott, de hát a Báró nem csak rá volt ilyen hatással, hanem mindenkire. Talán folytattuk volna még egy jó darabig a kölcsönös udvariaskodást, de megéreztem egy furcsa energiafoszlányt, ami felettébb fölcirógatta az érzékeimet. Ahogy elnéztem nem csak az enyémeimet. Szó nélkül két fekete öltönyös alak rontott a szobába, akik maguk is hasonlóan fura aurát árasztottak, és az egyikük pisztolyt fogott ránk, pontosabban rám, a másikuk pedig ugrásra készen állt a társa mellett. Sóhajtva kelltem föl, és kellemesen kiropogtattam a nyakam.
- Nem tudtam, hogy már vacsi idő van! - mondtam, miközben elmosolyodva nyaltam meg a szám szélét.
- Nem megmondtam, hogy ne egyél Woland előt! - vett elő a róka - Ha mindenáron kajálni akarsz, vidd ki őket! 
- Igaz is... - nem folytattam, ugyanis kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy a két kedves delikvens a lehető legnagyobb csendben rogyott a fényes padlóra. Mögöttük bocsánatkérő mosollyal állt Frankie, és mintha mi sem történt volna, fölkapta mind a kettőt (ami lássuk be elég szöges ellentétben állt az alkatával) és néhány elnézést kérő szó kíséretében kivonult velük.
- Ők kik voltak? - néztem kíváncsian a Báróra.
- Emberek! - jött az elég szűkszavú válasz.
- Emberek, akiken különböző génmanipulációt hajtottak végre. Az egyik legújabb kísérleti példányok közül kerültek ki. - lépett Frankie be a szobába. 
- És mit keresnek itt, ha nem vagyok túl tolakodó? - feszegettem tovább a témát.
- A szokásos emberkísérletek eredményei. Nos néhányuk itt kóricált Kínában, pontosabban a városban. Most felügyelőként dolgoznak a kollégiumban! - Kezdtem unni, hogy a mestere helyett válaszolgat.
- Csak nem előkerült a rég elhagyott naplód? - pislogtam föl a szőkére.
- Nagyon úgy néz ki! Néhány ember megtalálta, és elkezdték kipróbálni. Még jó, hogy nem írtam le mindent. - hajtotta le a fejét, mint aki nagyon sajnálja! Persze biztos voltam benne, hogy inkább élvezi a dolgot, de nem feszegettem a témát. Újra fölerősödött az a fura energia minta.
- Az emberek közül azért vannak akik tisztában vannak a létezésünkkel. A nagyhatalmak vezetői, titkos társaságok és sorolhatnám. Külön titkos egységeket hoztak létre, akik a lények levadászásával és/vagy elfogásával foglalkoznak. Nos ezek a kedves urak - mutatott Kyo az épp belépő génmódosítottakra.Igaz le lettek ütve, de hála a beléjük kódolt gyors regenerációnak, meg annak a kancsó hidegvíznek, amit Frankie az arcukba löttyintett, már oda se néztek a bajnak. - egy ilyen titkos társaság laborjából valók. - Woland bólintott, hogy raktározta a kapott infókat.
-Egészen pontosan hol készültetek? - fordultam feléjük.
- Amerika.- válaszolt Frankie.
- Pontosabban?
- Detroit
- És... - egy intenzívebb eneregia hullám belém folytotta a szót, és még mielőtt visszaragadhattam volna, a szöszi elhalászta előlem.
- Cerberus! - mondta egy felettébb gonosz vigyor kíséretében. - Egy három tagból álló génkezelt egység, akik ide jöttek kutakodni. Ez a két jómadár itt tőlük valósi, és hát elég sokba kerültek, és a készítőik szeretnék visszakapni a befektetéseiket.
- A készítőjük felettébb idegesítő alaknak tűnik így láttatlanba. - össze pislantottunk a szőkével, majd a Báróra nézve folytattam. - Nagyon kérlek vigyázz Wolnadra és Kyo-ra!
- A gyerekekről nem is beszélve! - tette hozzá Einsteinkénk - mi kimegyünk körülnézni. - Csöndben elhagytuk az épületet mind a négyen. A két öltönyös fazon is ragaszkodott hozzá, hogy velünk jönnek, nem mintha rájuk szükség lett volna, a szöszke és szerény személyem mellett. Még ugyanabban a kerületben, pár háztömbbel arrébb találtunk rá, a három vörösbe öltözött alakra. Fönt álltak, a húsz emeletes ház tetején, és megítélesem szerint fölöslegesen feltűnösködtek. Azonban még ketten voltak  velük pluszba. Mikor kérdőn Frankire pillantottam, csak megvonta a vállát.
- Gondolom a menedzserük, meg a gazdájuk! 
- Pompás! - vigyorodtam el, de a két ember nem igazán osztották a véleményemet.
- Ez hol lenne pompás? Ez szörnyű! A háromójukkal sem tudom, hogy hogy lehetett volna elbánni, bár mivel a főnök itt van, még volt remény, na de öt? Öt mutáns, és nem olyanok, mint mi! - hisztizett a stukis fazon.
- Egészen pontosan mit is jelent a mutáns? - pislogtam rá a szőkére kissé elveszetten, hatalmas kiskutya szemekkel.
- Hát a mutáció genetikai módosulást jelent.
- Vagyis te mutáns vagy?
- Nem tulzottan rajongok érte, ha így referálnak rám! - mosolygott úgy, mint aki mindjár megöl. 
Idő közben oda is értünk az öt jómadárhoz. Mindannyian lelkesen fordultak felénk, majd lelkesedésük elég jelentősen megcsappant, mikor fölfogták, hogy kiket látnak. 
- Ez komoly? Egy szépfiút meg egy ribanc? Ennyire futotta? - fakadt ki a legnagyobb testű, feltehetőleg izomagy.
- Tudod, hogy minek nevezett minket? Főleg téged... - pislogott rám segítőkészen Frankie.
- Téged szépfiúnak! Ezekszerint kettőnk közül te jössz be neki jobban! - válaszoltam vigyorogva - kéred?
- Azt hittem bosszút akarsz majd állni a ribi megszólításért! - vigyorodott ő is el.
- Ilyen kicsinyesnek ismersz?
- Igen! - itt egy kicsit elgondolkodott - Tudod egyáltalán, hogy mit jelent?
- Már hogy ne tudnám! - fogalmam se volt.
- Mit jelent? 
A többiek egy darabig csak néztek nagy szemekkel, ahogy mi elcseverésztünk egymással, majd az izomagy unta meg a leghamarabb.
Felénk ugrott és valószínűleg bele akart paszírozni a betonba. Naná hogy engem választott célpontjául. Biztos úgy volt vele, hogy hogyha engem összezúz, akkor a többiek is kissé megijednek majd. Mindenesetre egy szép nagy porfelhő kísérte a becsapódását. A tenyeremen csattant az ökle.
- Mondtam, hogy bejössz neki! - szólaltam meg a még kavargó porban. Még ha nem is láttam, éreztem, hogy a szőkeség elvigyorodott.
- Csak nem vagy féltékeny? - kérdezett vissza, hallható jókedvvel.
- Féltékeny, az nem vagyok, de csalódott az igen! Azt mondtátok, hogy ezek itt nagykutyák! Ehelyett néhány ugató pincsi! Most komolyan...
- Nem állítottam, hogy nagykutyák! Csak a nevük Cerberos. Semmi több.
- Akkor én mi a fenét keresek itt? - kérdeztem kissé ingerülten. A nagydarab visszaugrott a társai mellé, picit talán sápadtabban, mint eddig.
- Talán megvacsorázhatnál! - vetette föl a férfi. 
- Van egy ötletem! - sóhajtottam - Te szépen menj, és próbálj meg vigyázni az emberkéidre. Ti pedig! - fordultam a pincsibandához - esetleg ha összeszedtétek magatokat, talán támadhatnátok is! Mennyi esélyt kell még, hogy adjak nektek?
Frankie mögött a két srác ledermedve álltak, nem mertek megmoccanni se nagyon.
- Meg fog halni! Ezek elevenen fölfalják! - motyogta az egyikük.
- Ne aggódjatok, ha itt valaki kajálni fog, az a lány lesz! 
- Miért nem hívsz inkább a nevemen? Elenának hívnak ugyanis! - villantottam a szemem a férfi felé, aki kissé meglepődött ezen.
- Te hagytad, hogy valaki elnevezzen? - kérdezte döbbenten.
- Naná! - vigyorogtam, miközben elkaptam egy, a torkomra irányuló kötélszerűséget. Nagyfeszültségű áram futott végig a  zsinegen, azt a célt szolgálva, hogy kiüssön, de szegények honnan is tudhatták volna, hogy energiával, főleg ilyenfajtával, mégcsak megcsikizni sem bírják a bennem élő árnyakat. Tanácstalanul vakartam meg a fejemet.
- Ez támadás volt! - világosított föl Frankeinstein. 
- Már azt hittem meg se  merik próbálni! Bár ez akkor is kiábrándító volt! - pislogtam hátra. Megint néhány másodperces döbbenet fogadott. - Ne mondjátok, hogy csak ennyitek van! Mutassatok meg mindent a néninek, mielőtt megöl benneteket! Ez az egyetlen esélyetek, ha egyszerre maximumon támadtok. Ha sikerül megsebeznetek annyira, hogy a vérem kicsorduljon, akkor elengedlek benneteket!
- De egy mocsok vagy! - súgta felém a szőke, bár a vigyora eléggé megcáfolta a rosszallását - Nincs is véred!
Csak mosolyogtam válaszul, ugyanis egy háromfogásos mutánsesőt vártam ebédre. Meglepetésemre azonban ezek az alakok elkezdtek változni. Energia fegyvereket vettek elő, és amellett, hogy a bőrük befeketedett, az energiaszintjük is ugrásszerűen megnőtt. A végtagjaikból pengeszerű tövisek meredeztek szanaszét, és a szaguk egy gólemhez hasonlított.
- Te mégis miket írtál le abban a naplóban? - néztem a csöndben vigyorgó férfira, miközben kinyújtottam a karom, és a nővéreimet szólítottam. Két oroszlánszerű lény jelent meg mellettem. a hátukra raktam a kezem, mire mind a kettő egy-egy katana formájába simultak bele a kezembe. A két koromfekete szamurájkarddal, és az időközben befeketedő szemeimmel elég izgalmas látványt nyújthattam. Úgytűnt őket is megleptem. Főleg mikor megszólaltam, és kivillantak a tűhegyes fogaim. - Ha nem jöttök, akkor megyek én! - eltűntem a korábbi helyemről, és pont közöttük jelentem meg. Persze nekik fogalmuk sem volt az ugrás mibenlétéről, de nem is szándékoztam fölvilágosítani őket. Guggolva jelentem meg köztük, és úgy guggolásból fordultam körbe, kissé elkaszálva a lábaikat. Mivel kőkemény bőrre számoltam, nem fogtam olyan vészesen vissza magam, mintha  egyszerű emberek lettek volna. Azonban a bőrük túl könnyen engedett a pengéimnek, és egy suhintással lekaptam őket a lábaikról... szó szerint. Dühösen villantottam a szemeimet a "menedzserre, és a gazdira". Mivel ez a három díszpinty láthatólag meg se közelítette a gólemeket, akkor kizárásos alapon a maradék kettőre kezdtem gyanakodni.
- Ők csak emberek! - kiáltotta oda az egyik öltönyös emberke Frakie mögül. Rájuk pillantottam. Ebben a pillanatban a maradék kettő is elkezdett átalakulni. Az egyikük, a nő, hasonló pengéket produkált a kezein, és egy hatalmas kaszát szervált elő. Ő már nem energia fegyverrel harcolt, hanem jólbevált fémmel. Csak a kasza pengéjét formálta meg energiából, ami lássuk be, így sokkal tömörebb, erősebb lett. A másik, a kissé pocakos "gazdi" teljes teste átalakul, és egy nagyra nőtt, elfuserált denevérre emlékeztetett. Ez eddig mind szép és jó, de akkor hol a fenében van a gólem?
- Kéred a "gazdit?" - pislantottam Einsteinre. - Már ha mered még használni az erődet! Annak a pacáknak nem kell sok, és te sem rozsdásodsz be annyira!
A szőke megrázta a fejét 
- Légy a vendégem! Ha jól sejtem ma még nem is ettél!
- Milyen figyelmes! - a nő támadott. A pengémmel fogtam föl az övét. Persze egy mutáns emberi energia pengéje, és az én nővéreim erejét össze sem lehet hasonlítani!  A kasza eltört, a lányt pedig ketté választottam deréknál. Rámosolyogtam a denevérre, miközben a nő maradványait odaszortam a lábukat sirató kutyulik mellé. Éreztem, hogy harag, értetlenség, és félelem keveréke áradt felőle. 
- Ki vagy? - kérdezte.
- Veletek ellentétben egy igazi szörnyeteg! Csak kíváncsiságból, saját akaratból tetted ezt magaddal? Erősebb akartál lenni? Több hatalmat akartál? - Gondoltam, hogy gesztusként válaszolok, hátha ő is kielégíti a a tudásszomjam, mielőtt fölkajálom. Nem jött be!
- Hogy mersz így beszélni? Én a vének egyike vagyok! Több tiszteletet, és ne merj tőlem kérdezgetni, főleg nem ilyen hangnemben! - Olyan volt, mint egy kiskutya, aki reszketve, bepisilve, és a farkát a lábai közé húzva morog. 
- Kik azok a vének? - kérdeztem.
- Mondd csak, te mégis hol élsz, ha még a véneket sem ismered? - kérdezte az áldozatom. Mintha nem lett volna tisztában a helyzetével. Lehet nem is volt.
- Hát nem a Földön! Itt csak Woland miatt vagyok! Szóval, kik azok a vének?
- A mutánsokat gyártó és futtató társaság feje, mondhatni, hogy a Föld árnyvilágának a vezetői, és az árnyékból a Föld vezetői. - világosított föl a szöszke.
- És ez a bőregér közülök való? - mutattam az épp felém repülő alakra.
- Ő az utolsók közül is a legkisebb, de még ott van köztük. Mellesleg támad! - Bólintott a szőke. 
Egy energiagömb eltalált, amit a szájából köpött ki. A gömb becsapódása megintcsak törmelékkel, és porral párosult.
- Így járnak azok, akik pimaszkodnak velem! - közölte a denevér önelégülten. Egész addig tartott az elégedettsége, míg a porfelhőből kinyúlva, el nem kaptam az egyik lábát.
- Szerintem panaszt kéne tenni a beton minősége miatt. Nagyon könnyen morzsálódik! Mellesleg tudod mi a legkirályabb az igazi denevérekben? Ahogy tájékozódnak. Nagyon gyenge energiahullámot bocsátanak az útjára, és ahogy az visszaverődik, úgy határozzák meg a helyzetet. Mondd csak, te pont ezt nem kaptad meg? - kérdeztem kissé lemondóan, miközben többször is a fölhöz csapkodtam a nagyranőtt férget. Ahova lecsaptam, egy-egy kráter jelezte a helyet. Amikor meguntam, egyszerűen ketté vágtam. 
- Azt hiszem kaja idő! - mosolyogtam.
- Mi megyünk! - mondta Frankie, de a másik kettő nem mozdult. Sápadtan, és jól érezhető félelemmel sasoltak a ház sarkából. Nem sokat foglalkoztam velük. Tudtam, hogy ennem kell, hisz vissza akarok menni Wolandhoz, azt pedig éhesen nem tehetem meg, így elkezdtem falatozi. A kislánnyal keztem el, miközben az árnyak, a sötétben láthatatlanul kikúsztak, és a maradék négyet percek alatt eltűntették. Mikor végeztek, besegítettek nekem is. Az egész evős dolog nem tartott tovább tíz percnél. Mikor fölkeltem, szörnyen véres voltam, és szörnyen jóllakott. 
- A mutánsok tartalmasabbak, mint az átlag emberek! - jelentettem ki a két ember felé villantva egy nagyon véres, hegyes vigyort. Mind a kettő, ha lehet még jobban lesápadt. 
- Hol szándékozol megtisztálkodni? - nézett rám Frankie, aki végülis maradt, nehogy az embereire is rátámadjak az étkezés hevében.
- Nálad gondoltam valamelyik zuhanyzóban. - vágtam rá teljesen ártatlanul.
- Komolyan azt hitted, hogy én ezt meg is engedem? - kérdezte tőlem rosszallóan, miközben gyönyörű feketés, sötétlilás aura kezdett körülötte összesűrűsödni.
- Természetesen! - bólintottam - A macskák alapjáraton nagyon tiszta lények, szóval nem kell aggódnod miattam! Visszamentünk a koliba. A mutánsok csak nagyon tisztes távolságban mertek körülöttem létezni. Amikor az ajtó elé értünk, leraktam a kezemet a padlóra, majd megbizonyosodva, hogy ki hol van épp, ugrottam oda, ahol vizet éreztem. A konyhába kötöttem ki, így azon nyomban visszavonolút fújtam. A házigazdáink még mindig az ajtó előtt álltak, mikor visszaértem. Nekik talán egy villanásnak tűnhetett.
- Mi történt? - kérdezte a szőke.
- Van neked egyáltalán fürdőd? - kérdeztem gyanúsan.
- Hol lyukadtál ki?
- A konyhában. - mondtam a padlót fikszírozva
- Te így bementél a konyhámba? Képes voltál ilyen mocskosan abba a konyhába bemenni, ahol én a Mester ételét készítem?
Időközben kinyílt az ajtó, és egy magas, vörös hajú lány nézett ki rajta. Addigra persze én már Frankie háta mögött voltam, és csak épp kikukucskálni mertem. Tudtam, hogy nem Wolnad nyitotta ki, de azt is éreztem, hogy az ajtó környékén van valahol.
- Ő itt Sarah. Majd elvezet a mosdóba. - mondta lemondóan a házigazdánk. Példás önuralma még talán engem is meghatott volna, ha foglalkoztam volna ilyenfajta érzelmekkel. Így azonban csak óvatosan előbújtam, és a kissé meglepődött lánynak a fülébe súgtam, hogy menjen a fürdőbe, hogy oda találjak. Mikor Frankie bólintott, a lány előre ment, én pedig követve az energiáját, ugrottam. Ez alkalommal tényleg a fürdőben kötöttem ki. Megköszöntem a félvámpír lánynak a segítségét, és egy nagyon alapos tisztálkodásba kezdtem, hisz olyan voltam, mint aki a vágóhídon saját kezűleg öldökölte le az összes marhát. Lényegében ez is történt. A legforróbra állítottam a vizet, de így is csak langyoskás volt a megszokotthoz képest, de a vért levitte. Lecsutakoltam magam elannyira, hogy a vér szaga sem érződött rajtam mire végeztem, majd egy rám nagyon nagy ingbe, és egy nadrágba bújtam. Illat alapján az ing az egyik emberé volt, a nadrág pedig a vörös lányé. Mikor végeztem, és kiléptem a nappaliban, ahol mindenki ottvolt, épp heves mesélések folytak. Az emberek épp azt ecsetelték, hogy a Cerberus talán nem is volt olyan erős, mint hitték, majd Frankie leintette őket mondván, hogy elővettem a kardjaimat, ami sokmindent megváltoztat.
Kyo-t felettébb fölvillanyozta, hogy a nővéreim is előkerültek.
- Olyan erősek voltak az emberek, hogy kellettek? - nézett rám, amint megjelentem.
- Inkább csak unatkoztam - vágtam rá faarccal.
- Valaki elmondaná, hogy miről van szó? - kérdezte Száva kissé ingerülten.
- Megmutatom! - mondta a róka, és egy gyors mozdulatta mögém került, megpörgetett a tengelyem körül, és fölrántotta az ingem hátát, láthatóvá téve az enyémet. 
- ööö jó a tetkód, de egész pontosan, miért is kell ezt néznem?
- Nézd meg jól! - mondta a róka, miközben kényelmetlenül fészkelődtem - miket látsz?
- Hogyhogy miket? Egy fél állatkert. - ezekre a szavakra akaratlanul is fölmordultam, mire egy taslát kevert le a lompos. Kivételesen nem estem a torkának.
- Fölsorolnád? - kérte a róka szépen a lányt.
- Egy oroszlán, egy holló, egy maci, egy kígyó, az ott talán kroki, mégegy kínyó, egy farkas, és egy sólyom. Az ott meg egy sárkány? Király!
- Ezekben a képekben, mindegyikben egy-egy, néhol kettő hűbéres él, akik fegyverekként funkcionálnak. Valami olyasmi, mint Ketu. A szemeket egy kicsit jobban nézd meg! - mondta a róka mosolyogva, miközben a lány hideg kezét végig húzta a hátamon. Éreztem, hogy az összes hűbéres megborzong a hűs érintésre - Mit érzel?
- Kövek... vagyis ásványok! Basszus ezek benne vannak a bőrödben?
- Azokban az ásványokban élnek a hűbéresei. Jó nem? 
- Nem fájnak? Elvégre mégiscsak idegen anyagok.
- Érzem őket, de nem fájdalomként. - hátra nyújtottam a kezem, és elég kicsavart pózba sikerült az egyik követ megérintenem. - Amikor hozzájuk érsz, érzem a bennük lakók érzéseit. Azt, hogy ők hogy érzik az érintésed. Nem nevezném fájdalomnak! - itt elmosolyodtam - pl az oroszlán kifejezetten szereti ha simogatják, a medve úgyszintén, a farkasról nem is beszélve. Még a sólyom is élvezi a maga kissé visszafogottabb módján. A kígyók-krokodil annyira nem. A sárkány meg egy idióta, őt hagyjuk. A holló ellenben elejében félt, de mostmár kezdi élvezni! 
- Nagyon durva, de tetszik! Oda vagyok érte! Amúgy amikor azokat az ásványokat betették, az fájt?
- Maguktól kerültek be, és akkor veszettül fájt mindegyik. Már éreztem őket, és nekik még nálam is rosszabb volt. - Ekkor vettem csak észre, hogy az egész szoba döbbenten minket figyelt. - Mi van? - néztem szét fölvont szemöldökkel.
- Te hagytad neki, hogy hozzád érjen? - nyögte ki Frankie - Amikor én megpróbáltam, mind a két karom négy helyen eltörted!
- Egy őrült tudós csak ne kotorásszon! - vágtam rá. Kyo elnevette magát, még a Báró is elmosolyodott. 
- Wolnad kisasszonyt azért megvizsgálhatnám? - kérdezte a szöszke. Egyszerre mordultunk föl Kyo-val. Még a gazdája is meglepődve pislantott a szolgája fele. Közre fogtuk Wolandot, én Frankie felől álltam, a róka hátulról védte.
- Ha csak a fejedben megfordul ez az ötlet mégegyszer, akkor nem a kacsóidat fogom eltörni, hanem a nyakicádat! - morogtam feketére vállt szemekkel. 
- Frankeinstein! - szólt rá a gazdája is. - Megtiltom! 
- Elena higgadj le! - lépett mellém Kyo. Nem hatott. Valahogy a mélyről föltörő morgás nem akart megszűnni, miközben ugrásra készen figyeltem minden mozdulatát a férfinak. Ha csak a legapróbb jelét észrevettem volna bármi ártó szándéknak, valószínűleg megfeletkezve Kyo tanácsáról, hogy a piszkos munkát ne a lány előtt csináljam, ott helyben cafatokra téptem volna. De  nagy mázlijára nem történt semmi gyanús, így Kyo és Wolnad többszörös nógatására kissé fölengedtem, de korántsem teljesen. Abba, hogy ott maradjunk több napra, csak rengeteg rábeszélésre, és Woland nógatására mentem bele. Mikor a lány aludni tért, mellé küldtem az egyik nővéremet. Valahogy nem bíztam a szőkében. Nagyon nem! Mi azonban elindultunk mutáns vadászatra fényes nappal. Kyo mormogott valami, hogy nem ez volt a legfényesebb ötletünk, de nem akata egyikünk se belekeverni Szávát ebbe az egész génmódosítós dologba. Mint kiderült, a csúnyabácsiknak a városban is volt egy kirendeltségük, ahol kisérleteket végeztek az elfuserált egyedeken. A napi programnak labornéző lett hát kitűzve. Igazából Frankie-t egyedül akartam volna beküldeni a pincsifészekbe, de sajnos nem esett volna baja, így mentünk vele. Az egész titkos létesítmény egy háztömb alagsorában, és az alatt volt. Lelkesen lesétáltunk a parkolóba, ahonnan egy aprócska ajtó vezett minket le. A lift itt már jelszóval működött, amit persze egyikünk sem tudott. Nem különösebben zavartattam magam. Kyo-val kézenfogattam a szőkét, jómagam Kyo másik kezét és a Báróét ragadtam meg, majd ugrottam. Minél többen ugrunk, annál erősebb az utasok rosszulléte. A három potyás már pont elég volt ahhoz, hogy valamennyien lesápadva, reszkető tagokkal, jónéhány percig próbálják magukat összeszedni. Ezzel csak az volt az egyedüli probléma, hogy olyan terem közepére értünk, ami hasonlóképp nézett ki, mint az én otthoni gyakorló szobám, és mint kiderült a használata is hasonló volt. Itt tanították be az újonc mutánsokat, és persze amint észlelték, hogy ott vagyunk, lezárták a kijáratokat, és a harcosaikat beküldték. Mintha néhány lezárt ajtó akármiben megakadályozhatott volna minket! Újra eltűntem, hogy a két hátrahagyottat is belehajítsam a felettébb mély slamasztikába. Mindkettőt derékon ragadtam, és ugrottam velük. Kicsit távolabb jelentünk meg, mint az első alkalommal, és amint megérkeztünk, azon nyomban biztonságos távolságba elléptem tőlük, ugyanis ez az első ugrásuk volt, és rögtön páros. Szédelegve rogytak le a földre, és heves rókázásba kezdtek. Én gonoszul vigyorogva, a többiek inkább együttérzéssel szemlélték az újoncok beavatását. Közben egyre gyűltek a gyakorlóruhába bújtatott alakok. Összenéztünk Ezüstkével, összevigyorodtunk, miközben tündérien szép kék láng lobbant föl a kezei körül.  
- Mester, ezt bízd csak ránk! - mondta kis aggodalommal a hangjában Frankesinstein. A Báró bólintott, mire a szöszi csúnyám rávigyorodott az ellenfeleire. - Akár kezdhetjük is!
A Báró odalépett mellém, miközben a két srácot hívtam el a korábbi helyükről, hogy ne legyenek útban. 
- Ti is ilyen helyen születtetek? - érdeklődtem bámészkodás közben.
- Hasonlóban! - motyogta az egyikük. Nem igazán tudtam őket megkülönböztetni. 
Frankie körül gyönyörű sötét lila aura rezgette meg a levegőt elég jó rendesen. A terembe gyűlt olyan harminc alak aurája együtt se tört át Ezüstkén és a Szőkén. Jókedvűen vigyorogtam a mellettem pihengető srácok döbbent fején. 
- Fogadjunk, hogy nem néztétek ki a haveromból! - pislogtam kissé laposan rájuk.
- Elsőként belőled se! - jelentette ki vakmerően az egyikük. Válaszként morrantottam csak egyet, a nem tetszésem jeleként. 
- Ezek szerint sokat kell majd még Frankie-nek tanítania benneteket! - szűrtem a fogaim között. Kissé meglepetten néztek rám.
- Nem tanít minket!
- Akkor mindent értek! - bólintottam. Amíg mi csverésztünk egymással, a kölyökrakás a két férfinak esett. (egyik kölyök sem lehetett több 25-nél) Kyo a nagy lelkesedésében el is felejtette a füleit elrejteni, így aztán nem kis döbbenetet okozott, mikor figyelmetlenségében mind a fülei mind a farkincái előbukkantak. Az ellenséges sorokban, és a mi két mutánskánk körében egyaránt másodpercekig köpni-nyelni nem tudtak. Naná, hogy ki lettek röhögve, de ez a kis közjáték pont elég volt ahhoz, hogy egy főnök is csatlakozzon a szórakozáshoz. Egy idősebb, ocsmány pofaszakállal fölruházott alak is bekacsázott a terembe két, erősebb aurát teregető egyén kíséretében. Leült a mi sarkunkkal átellenbe, és papírral, meg tollal fölszerelkezve.
- Aki elkapja a rókafülőt, azt előléptetem! - kiáltotta bele a tömegbe. Kissé följebb hágott az izgatottsági mérce, mint amikor egy falka éhező kutya közé egy szelet cupákot dobnak. Mindenki Kyo fejét akarta. Persze a lompos ragaszkodott a kobakjához. Ebben a pillanatban valami tíz alakot egyszerre szúrt le néhány semmiből potyogó koromfekete energiadárda.  Amint elvégezték a dolgukat, a fegyverek egy lilás villanással eltűntek.
- Igazán bolond dolog hátatfordítani a harc közben nekem! - mosolygott sértett büszkeséggel Frankie. A következő lélegzetvételnyi idő alatt újabb legalább tizet tett harcképtelenné. Eközben Kyo néhány jól eldobott tűzgömbbel a maradékot is kifektette.
- Úgy tűnik, hogy ti jöttök! - mondta a rondaság a mellette álló két alaknak, akik el is kezdtek átalakulni. Az egyikük bőre vörösre változott, megkérgesedett és kemény pengék merdeztek elő a karjaiból. Az izomzata szemmel láthatóan megnőtt, a szemei pedig sárgás színbe váltottak. A másikuknak bundát növesztett a mellkasáig. A fogai megnőttek és indokolatlanul éleseknek látszottak. A farkas fülek és farok szükségtelenségéről nem is beszélve. Kyo ki is pécézte magának a kutyifajzatot, így Frankie-re jutott a kérges bőrű.
- Mit szólnál, ha megborotválkoznál? - kérdezte Kyo, miközben egy katanát húzott elő, mindenki előtt rejtély, hogy honnan.
- Úgy sejtem ide már a habkő is lehet kevés lenne! - kontrázott rá a szőke. - Nem cserélünk? Szívesebben vállalok fazonigazítást, mint... - lemondóan sóhajtott, mint aki erre a szörnyűségre már nem is talál szavakat. 
- Bocsi, de maradok a kutyulimnál! - vágta rá a lompos.  A két alak eddigre már elrúgta magát, és nyílegyenesen feléjük tartottak. A pengéskezű srác úgy tűnt valami hüllővel került közelebbi ismerettségbe, ugyanis repülés közbe, amolyan előörsnek előre küldte a pengéit. Frankie még időben észrevette, és egyszerűen összesűrítette az energiáját annyira, hogy a penge nem hatolt át rajta. Eközben Kyo előrántotta a kardját a hüvelyből, majd néhány villanás után vissza is dugta. Ellenfele valóban leborotválva, elég anyátlanul villogó kobakkal ért földet. Kitört belőlem a nevetés, de nem csak én röhögtem ki szegényt. Persze Frankie sem tétlenkedett. Néhány fekete szike szerűséget hajított az ellenfele irányába, aki ügyesen kivédte a támadást, ám a mögötte fekvő három harcképtelen társa már nem volt ilyen szerencsés. 
- Hopsz, bocsi! Eltévesztettem! - vigyorgott önelégült fejjel a szőke. Hallottam, ahogy a két emberkénk összesúgtak azt találgatva, hogy vajon tényleg baleset volt-e. Valamennyien a nem felé hajlottunk. A Báró csak sóhajtva ingatta meg a fejét. - Most nézd meg miattad még engem tűntetnek föl a rosszfiú fényében! - mondta Frankie, de az arca csöppet sem mutatta, hogy annyira bánná a dolgot. 
  Pofaszakáll mikor látta, hogy nem áll túl jól a szénájuk, a taktikai visszavonulás mellett döntött, így kénytelen voltam cselekedni. Rátettem a Báró vállára a kacsóm, majd ugrottam. Pont Pofaszakáll és az ajtó közé sikerült érkeznem. Amint meglátott a vén fószer, egy emberhez képest masszív, hófehér aurát szabadított föl. Kissé hajazott Frankie erejére. Most komolyan, ilyenkor mit lehet tenni? Lelkesen elvigyorodtam, miközben megnyaltam a számszélét.
- Őt hagyd életben! Kérdezni szeretnék tőle néhány dolgot! - hallottam a szőke hangját. 
- Ne légy már ünneprontó! - szóltam vissza, de már eldőlt az öreg sorsa. - Hát drága, ha a fejedet nem is haraphatom le, a két lábikódat azért még elfogyaszthatom. - fordultam vissza a prédám felé, aki az aurájával akart mindenáron a falhoz taszítani. - Remélem rendszeresen és főleg rendesen szoktál tisztálkodni!
A felém irányuló energiát egyszerűen visszaküldtem neki, de a szerencsétlen a saját energiájától hátrarepült. Most komolyan! 
- Kik vagytok? - kelt föl kissé összepiszkolódva, elrontott haj és szakálszerkezettel.
- Őszintén szólva nem találom szükségesnek, hogy megosszam veled ezt a lényegi információt! - pislogtam rá nagy komolyan - Mindenesetre elég szeremcsétlen, hogy nem csak pazarolod az erődet, de még használni sem tudod rendesen! Azért az cink, ha valakit a saját ereje üt ki!
- Cink? - nézett rám rosszallóan Frankie. Időközben elkezdte egykézzel masszírozni ellenfele nyakát, aki amúgy is vörös volt, így a szőkét még csak az a vád sem érhette, hogy fojtogatja a másikat. Talán csak amikor a vörösből feltűnően zöldbe kezdett el játszani a pengésgyerek feje.  - Valami kifejezőbb szót nem találtál? Miért pont cink?
- Ezt majd akkor vitassuk meg, ha haza értünk jó? - szólt ránk Kyo. Épp a földön hasaló ellenfélnek adott thai masszást, legalábbis abból, hogy a hátán rohangált, nagyon erre lehetett következtetni. Ráadásul a borbély szakmát se adta föl teljesen, ugyanis a másik farkincáját kopaszította épp le, teljesen csupaszra. 
Az én öregem se adta még föl, és nem könnyítette meg a dolgot, hogy életbe kellett hagynom, így nem igazán volt más választásom. Ha leütöm, véletlen belehalhat, szóval óvatoskodásomban kesztyűt húztam, és a zsebembe kezdtem kotorászni.
- Végre komolyan veszel? - kérdezte csúnyán mosolyogva Pofaszakáll.
- Kapd el! - hajítottam felé egy követ, ami után reflexből nyúlt, majd amint elkapta, zuhant is el a padlón. A kő hófehéren fölizzott. - Remélem nem mocskoltad be nagyon! - sutyorogtam, miközben visszavettem a követ, becsomagoltam és újra a ruhámba mélyesztettem. Pofaszakáll teljesen ki volt ütve, így a vállamra kaptam, és a többiek felé fordultam. 
- Induljunk! - adta ki a Báró az utasítást, és jó példával járván elő, maga indult előre. Vállamon Pofaszakállal követtem. Egy fehér folyosóra jutottunk, ahonnan ház méretű laborok  nyíltak. Amint belestem az egyik ajtón, hatalmas üveghengereket láttam. Valamennyiük föl volt töltve különböző színű löttyel, és emberek lebegtek a vízben. Megérintettem a Báró vállát és az ajtónyílásra mutattam. A pillantása követte az ujjamat, majd szó nélkül belépett a terembe. Elsőre, talán a rajta lévő hófehér frakknak hála, észre se vették. Amint azonban én is beléptem mögötte, az időközben utánam hozott fekete fűzőmban és bőrnadrágomban, nos egy kissé fölbojdultak a kedélyek. 
- Miért érzem úgy, hogy engem itt nem szeretnek? - fintorítottam el az orrom. Undorító, fertőtlenítőszag volt. 
- Miért, szeretnek téged egyáltalán valahol? - kérdezett vissza Frankie.
- Jó kérdés! - bólogattam teljesen eltöprengő fejjel - talán Aaron és a hozzátartozók. Esetleg még a lakótársaim. Nos Wolandot nem tudom biztosan, de talán ő sem utál. Sőt, ha a Báró megparancsolná neked, akkor te is szeretnél! - bólogattam. beszélgetésünk alatt a fejük búbjáig és azon túl is fegyverbe öltözött manusok lepték el a környezetünket.
- Ebbe a lehetőségbe bele se szeretnék gondolni! - közölte mosolyogva, majd Kyo-ra nézett - Ti hogy tudjátok szeretni?
- Azért a szeretni szó tulzás, de a testvérünk! - mondta, rám se hederítve, hogy én is hallom
- Benneteket se szeretnek! - kottyantottam közbe, a fogadóbizottságfelé intve a fejemmel.
- Nem kell aggódni, ez kölcsönös! - mosolyodott el Ezüstke is. 
- Úgy tűnik, hogy amig Pofaszakáll nálunk van, vissza kell fogniuk magukat! - mondtam kissé elmélázva - Talán ezért nem támadtak eddig.
-  Vagyis fontos nekik! - lépett mellém Kyo és lerántva nem túl gyengéden, a még mindig vállamon kómázó alakot, katanát villantott és az áldozaból tússzá avanzsált kisgörény nyakához fogta. - Egy csúnya levegővétel és elengedem Elenát!
- Te miért velem fenyegetőzől? - pislogtam rá - Ilyenkor nem Pofaszakáll megölését kellett volna mondanod?
- De Frankie mondta, hogy beszélni akar még vele! - vágta rá.
- Igaz! - bólintottam összeráncolt szemöldökkel, majd a kissé meghökkent két mutánskánkra néztem - elfordulnátok? Tudjátok nagyon szégyellős vagyok! - tettem hozzá vigyorogva.
Meg se várva, hogy megteszik-e vagy sem amit kértem, elkezdtem átalakuni. A szemeim bevörösödtek, de ügyeltem, hogy csak a szivárványhártyám. A bőrőm lesádadt, a hátamból két szárnyat növesztettem. Persze bőrhártyásakat, hisz tollakat formázni baromira nem volt türelmem. A fogazatom tűhegyes lett, és a karmaim megnőttek. Még be se fejeztem az átalakulást, olyan sortűz alá vettek, mintha Pofaszakáll nem is lett volna a mancsaink között. Rájuk mordultam, majd egy villámgyors mozdulattak végig söpörtem köztük. Amint mögéjük értem, lefékeztem. sorba dőltek el, miközben valamennyiük artériájából spriccelt ki a vér. Igazán nem csináltam semmi fölösleges mozdulatot, csupán a verőereket téptem föl. Nagyon pontos és nagyon véres munka volt. A vér fémesen émelyítő illata betöltötte a teret. Visszafordultam, és kissé vérspricces arccal rávicsorogtam a maradék katonaszerűsegre. 
- Ezt a kinézetet meg honnan vetted? - érdeklődött Kyo rezignált arccal. Szegény még mindig szorongatta Pofaszakállt. 
- Woland egyik könyvében olvastam. Így képzelték el a vámpírokat! - vigyorogtam büszkén, miközben a farkincám hegyes végét beledöftem az épp hátulról felém jövő fehérköpenyes alak homlokába.
Te biztos, hogy ezt a vámpírokhoz írták? Szerintem összekeverted a succubusokkal!
- Akkor nem én kevertem őket össze, hanem a könyvbe voltak a képek összevissza! - jelentettem ki sértődötten, miközben kihúztam a farkinvámat a köpenyes fazon fejéből, és lenyaltam a rárakódott véres agyamaradékot. - Igaz, mit is vártam egy emberi könyvtől? Mindenesetre az ijesztgetés úgy tűnik bejött!
- Te nem megijesztetted őket, hanem megölted! - közölte Frankie kissé csóválva a fejét.
- Hopsz, bocsi! - vigyorodtam el, miközben visszaváltottam emberi alakra - Csak túl könnyen meghalnak!
- Komolyan nem értem, hogy az a lány hogy van még mindig életben! - sandított rám a szöszke elég célzás értékkel!
- Wolandra vigyázunk! - vágtuk rá Kyo-val egyszerre, minden összebeszélés nélkül.
Időközben nekiláttunk széttörni a nagy tartályokat, hogy a bennük lebegő embereket kivegyük onnan. Valamennyien kezdetleges módosításokat végeztek, de némelyik idegen, mások szörny beültetéseket kaptak.  Voltak olyanok is, akiknek mini robotokkal töltötték föl az érrendszerét. A Báró kissé szomorúan intett, hogy fektessük le egymás mellé őket.
- Ébredjetek! - rezonált végig a termen kellemes baritonja, mire valamennyi lehunyt szem egyszerre fölpattant. - Maradjatok nyugton! - egyikőjük sem mocorgot. Csöndben kissé talán áhítattal figyeltük a Bárót. A kecs és a báj járta át. Olyan finoman alkalmazta az elmekontrollt, amilyen finomságik pélául én minden igyekezetemmel sem jutottam soha el. És nem csak a kecsessége volt magával ragadó, hanem az ereje is. Egyszerre egy egész ezredet térdre tudott kényszeríteni egyetlen egy szóval. Talán tovább élveztem volna az előadását a drágának, ám Száva fölébredt. Behunytam a szemem, és a nővérem szemeivel figyeltem az eseményeket. Ahogy a lány kinyitotta a szemeit, pár percig még szemlélte a plafont, majd mikor rájött, hogy hol is van, megpillantott. Helyesebben az oroszlánomat pillantotta meg. Pár pillanat alatt kiszaladt a vér az arcából, és nem mert mozdulni.
- Srácok, nekem mennem kell! - közöltem még mindig lehunyt szemmel, majd ugrottam. Pont a fürdőben, ott is a zuhany alatt jelentem meg. Percek alatt lecsitakoltam magam, majd törülközőbe csavarodtam, és siettem a lány szobája fele. Woland idő közben óvatosan, a lehető legkisebb mozdulatokkal kibújt a takaró alól, végig a cicámon tartva a szemeit, majd a sarokba húzódott, a lehető legtávolabb a nagymacskától, aki kissé álmatag tekintettel nézett rá. Nem mozdult, mióta csak a lány fölébredt. Nagy ebességgel föltéptem az ajtót, ami a kezemben is maradt, és még pont a szemtanuja lehettem, ahogy Archus alakot öltött, és morogva elindult a cicám fele, aki erre rámpislantott, egy amolyan "most mi legyen" nézéssel.
- Száva! - szólaltam meg hallkan. Most rajtam volt a sor, hogy óvatosan mozogjak, hisz nem akartam bántani kivételesen senkit. - Azt hittem megismered a tesóm. - mosolyodtam el megnyugtatás képp.
- Elena? - sóhajtott egy hatalmasat - A testvéred? 
- Ő itt a nővérem! - tettem a cica fejére a kezem, aki dorombolva bújt hozzám - tegnap meg is simogattad! - Fordultam meg, hogy a hátam látható legyen. A tetoválás-szerűség teljes mivoltában látszott, ám az oroszlán egyik szeme átlátszóan üres volt. A másik szeme is fölizzott egy pillanatra, majd mégegy oroszlán jelent meg mellettem, és a másik ásvány is átlátszó lett, rálátást engedve a bennem gomolygó árnyakra. - Azért volt itt, hogy vigyázzon rád, amíg mi nem vagyunk a házba.
- És nekem ezt mégis honnan kellett volna tudnom, főleg, hogy valaki rendszeresen elfelejt ilyesmiket, amik szerintem elég fontosak lennének, megosztani!  Ha esetleg szóltál volna, lehet nem szívrohammal kezdtem volna ezt a napot!- a félelme már inkább felháborodásba csapott át. 
Meglepett ez a hirtelen válasza, meg azok az erősségű érzelmek, amiket ilyenkor, és most is összehozott. Megjelentek a füleim, meg a farkincám.
- Azt hiszem akkor én most elmegyek fölöltözni. - fordultam meg, és kivonultam, otthagyva a nővéreimet Wolanddal, had ismerkedjenek. Azt éreztem, hogy kissé feszült volt, amikor a két hatalmas cica oda sétált hozzá, és hangos dorombolások közepette kezdtek dörgölőzni, azonban mire visszamentem, Ketu már visszabújt eredeti alakjába, és Woland lelkesen simogatta az egyik tesóm hasát, miközben a másik a földön elterülve támasztotta a lány hátát a sajátjával. Mosolyogva ültem le az ajtóban. Úgy el voltak merülve az ismerkedésbe, hogy észre se vettek, de nem bántam. Kissé időérzékünket vesztve becézték egymást Száva, meg a tesóim. Félúton Ketu is beszállt a játékba kissé féltékenyen. néha összebóbiskoltak, versenyt doromboltak, morogtak(ez a kissárkány volt, aki utánozni próbálta a nővéreimet). Arra tértünk magunkhoz, hogy nyílt a bejárati ajtó, és Kyo-ék viharoztak be rajta, majdhogynem véresebben, mint ahogy én érkeztem meg nem is olyan sokkal korábban. Gyorsan kiléptem az ajtón, és még mielőtt Száva is követhetett volna, be is csuktam magam mögött az ajtót. Éreztem, ahogy koppant rajta a homloka, de nem akartam, hogy így lássa a többieket.
- Mi a fene történt? - kérdeztem nem kicsit csodálkozva- Ha jól emlékszem, amikor ott hagytalak benneteket, addigra már a piszkos meló le volt rendezve, és csak az álomszuszékokat kellett fölébresztenetek. Akkor mégis hogy a halálba lettetek ilyen mocskosak? 
- Berobbant valami vén fószer és lövöldözni kezdett. Nekünk nem lett bajunk, de a csipkerózsikák nem voltak ilyen szerencsések! - válaszolt a róka - Woland?
- Jól lennék, ha kiengednél! - közölte a hátamnak a lány. 
Talán engedtem volna a kérésének, hisz egy kis vér még senkinek nem ártott, főleg ha nem az övé volt, de megéreztem egy idegen és  idegesítő szagot. Önkéntelenül is fölmordultam, olyan hangerővel, hogy az üvegek megremegtek a kereteikben. 
- Azt nem mondtátok, hogy követtek is benneteket! - mordultam rá Kyora, miközben elindultam kifele - Vigyázz a lányra. Én kimegyek üdvözölni őket! 
Száva elakarta kapni a kezem, miközben végre kijutott a szobából, de egy akaratlan morrantásra, és hogy rá vicsorítottam, meggondolta a dolgot. Visszapillantottam rá. Az arcára kiült félelemmel vegyes döbbenet  magamhoz térített egy kicsit. Nem tudom, hogy a koromfekete szemeim, vagy a tűhegyesre megnőt tépőfogaim voltak ijesztőbbek a számára, esetleg a tüskék végő farkincám, vagy a bojtos füleim... bár azok inkább simogatnivalóan aranyosak voltak (magukban) 
- Mi folyik itt? - kérdezte Frankie, aki most tért vissza a fürdő elől.
- A helyzetből ítélve Elena apjának valakije lehet a környéken. - válaszolta Kyo, immár Száva előtt állva, a testével takarva őt előlem. Nem méltattam válaszra, egy ugrással lent kötöttem ki a sikátorban. Nem érdekelt, hogy fényes nappal van, sem az, hogy hány ember van a környéken. Elvesztettem minden önkontrolomat. Annak a nyomorultnak a szaga betöltötte a fejem, és nem igazán vettem semmi mást észre. Elkezdtem rohanni, miközben fölüvöltöttem. Mint valami láthatatlan mágnes vonzott az energiája a srácnak. Ahogy közeledtem fele, úgy éreztem, hogy erősödik a bűze. Rohanás közbe hívtam elő a nővéreimet, akik egy-egy sai-ként engedelmesen símultak a kezemben. Egy emeletes ház tetején volt és épp városnézést játszott, mikor hátulról a nyakába potyogtam, persze aranyosan előrenyújtott saik-kal. Reflexből kitért előlem, és alig érintette a lába a talajt, már rúgta is vissza magát felém. Ő nem fegyverrel, hanem elemekkel harcolt. Amint elég közel került hozzám, az egyik keze gyengéden a betonhoz ért, ami erre porrá vált, és a por sziklaként az öklére keményedett. Az árnyaim fölfogták az ütését, de még mielőtt a kezéhez érhettek volna, visszarántotta.
- Gyengébb vagy, még annál a hülyénél is! - közölte, nyilvánvalóan atyámra célozva ezzel. Vettem egy mély levegőt, majd mégegyet. Igyekeztem lehiggadni. A nővéreim visszamentek az ásványaikba, én pedig vettem  újfent egy mély levegőt. Letérdeltem a betonra. Rüheltem a betonnal dolgozni, ugyanis sokkal rosszabb volt, mint a föld. Dúrvább, otronbább. Ellenfelem rájöhetett, hogy mire készülök, ugyanis abban a pillanatban, hogy  egyesítettem az energiám a betonba rekedt elemekével, olyan magasra ugrott, amilyenre csak bírt. 
- Mondd csak Veszett Kutya, milyen érzés a gazdáid seggét nyalni? - kérdeztem angyali mosollyal, miközben a levegőben lévő párát kicsaptam körülötte, és a testére csavartam, mint egy vízbörtönt. Nem sikerült túl sokáig fogva tartanom, ugyanis pár másodperc alatt szétrobbantotta a műremekemet. 
- Szánalmas! - ereszkedett vissza le elém. - Mint az a hülye. Ő is pont ugyanígy próbálkozott. Arról nem is beszélve, hogy hogy könyörgött az életéért, mikor megöltem. 
- Megzápult a fejed pincsuli? - kérdeztem kissé tisztább fejjel - nem volt szokása könyörögni, főleg nem ilyen szemétnek, mint te! Mellesleg ne tegyél úgy, mintha legyőzted volna! - Eleredt az eső, miközben beszéltünk - még úgy is alig bírtál vele elbánni, hogy már előtted a gazdáid majdnem teljesen megölték. - A koromfekete szememben megjelent a vörös, hasított szembogár. A hajam megnőtt, és tincsekbe rendeződött, mintha berasztázták volna. Minden tincsem fekete és hófehér csíkos volt. Az agyaraim visszahúzódtak, így ha nem nyitottam ki a számat, akkor nem is látszódtak. Az arcomra koromfeket kristályból tizenhárom csík nőt, olyan mintát formázva, mint a tigris fején a csíkok. A kéz és lábfejeimen különböző színű, köralakú kristályok jelentek meg. 
- Mi a fene? - nézett rám kissé elszörnyedve.
- Csak nem hasonlóságot véltél fölfedezni a gazdád és köztem. Igaz gyűlölöm ezt beismerni, de hasonlítok a biológiai apámra. Egy ganérakás az öreg, de nem tudom magamból ezeket kivágni. Viszont téged kitudlak! - a bal  kezemen a tűzpiros kristály fölizzott, és atomjaira hullott az ellenfelem, majd mint aki jól végezte dolgát, a maradványai, mint egy por a kristályba szállt bele. 
  - Hogy is van? Porból...? 
- Valahogy sejtettem, hogy itt meg fogsz jelenni! - mosolyodtam rá a férfira. 
- Jól megkavartad az energia egyensúlyt! - bólogatott a rossz hír ellenére nagyon is jókedvűen Aaron - mellesleg tetszik a rucid! - ekkor láttam csak meg, hogy nagy része a ruhámnak, helyesebben Frankie ruhájának lefoszlott rólam. - Rég láttalak, hogy a teljes erődet használod. 
- Kölcsön kérhetem az ingedet? - tereltem a témát. - neked örülnek ha ingetlen vagy, engem perverznek hívnak.
- Neked is örülnek, csak zavarban vannak. Amúgy is azt mondják, hogy az emberek szekálják azokat akiket kedvelnek, szóval ne vedd a szívhelyedre!
- Nagyon kedves, szóval kérem az inged! 
- Pedig még egy kicsit akartam élvezni a helyzetet! - sóhajtva vette le az általam követelt ruhadarabot, majd felém nyújtotta. Amint el akartam venni tőle, vigyorogva elrántotta előlem. Naná, hogy mentem utánna, mint minden jól nevelt macska tette volna. Vagy tíz perces játszadozás után meguntam és egy hatalmas morrantás kíséretében letepertem a srácot.
- Inget vagy életet! - közöltem vele közvetlen közelről.
- Tudod édes, én igazából mindig is lassan szerettem az előjátékot! - vágta rá Aaron, nevetve.
- Én pedig sose voltam egy türelmes alak! - kaparintottam meg a hőn vágyott inget, és nem törődve az alattam fekvő férfival öltözködni kezdtem. Őt sem zavarta különösebben az elég kétértelmű póz, amit így kaptunk, inkább kiélvezte a helyzetét. Ahogy végeztem, visszaalakultam a jól megszokott emberi alakomba. Abban a percben, hogy ez sikerült, ügyesen össze is estem.
- Ahogy sejtettem! - kapott el Aaron, majd a vállára emelt, és ugrott velem. Pont Frankie nappalijába kötöttünk ki, nem kis meglepetést okozva ezzel. 
- Halihó mindenki! - köszönt körbe, miközben leemelt a válláról és óvatosan a kanapéra fektetett.
- Mi történt? - kérdezte Kyo megrőkönyödve.
- Semmi komoly! - mosolyogtam rá. Rázott folyamatosan a hideg, miközben néha alig kaptam levegőt. 
- Ez az első, hogy így látod? - Aaron gyengéden betakart, miközben a homlokomra és a hasamra fektette a tenyereit, és óvatosan pumpálta belém az energiáját. - Mindig ez van, ha kiereszti az erejét, majd visszakényszeríti magát ebbe a formába. Majd kilencszáz év tanulás, és még mindig nem megy neki!
- Pofa be! - közöltem vele, miközben összevigyorogtunk, mint holmi cinkostársak. - Woland? - kaptam föl hirtelen a fejem, majd egyet szisszenve vissza is raktam vízszintesbe. Eszembe jutott, hogy milyen módon távoztam, és kissé aggódtam, hogy talán már a szemem elé se mer kerülni.
-Gondolom fölébresztették a másik oldalon, mert egyszer csak összeesett. Ha a Báró nem kapja el, a padlón végzi!
- Köszönöm! - paslogtam a szótlan férfi irányába, aki csak egy elegánsat, és alig láthatót biccentett válaszképp. Összeszedtem magam annyira, hogy ugrani bírjak, mikor egy kellemesen hűvös kéz visszanyomott a kanapéra. 
- Neked most jobb ha nem ugrándozol! - duruzsolta a fülembe közvetlen közelről Aaron. Végig vágtatott a hátamon a hideg versenyezve a libabőrrel. 
- Ezt akarattal csináltad! - morrantottam hátra. Nem szívessen vallottam volna be a többieknek, de a srác pontosan tisztában volt minden gyenge pontommal és ezt előszeretettel ki is használta, különös kegyetlenséggel viseltetvén a füleim iránt. A lehető leglehetetlenebb pillanatokban harapta meg szegénykéket, bár az is elég volt, ha csak rájuk fújt... Szegény fülecskéim rendszeresen megsinylették a terrorizálását, és persze velük szenvedtem én is.
- Végeztél vele? Mellesleg ki is volt?
- Az eddigi egyik legfinomabb vacsorám! - tértem ki kissé a róka kérdése elől. 
- Ki volt? - kíváncsiskodott Frankie is.
- Mad Dog. Egy fejvadász, semmi extra. - vágta rá Aaron. Hálásan és kissé kimerülten bújtam a még mindig homlokomon pihenő kezéhez. Beszélni akartam a lánnyal, így aztán az idő ólomlábakon vánszorgott, még a szokásosnál is lassabban. Este fél tízkor már teljesen jól, Woland ágya szélén csücsültem és tőlem meglepő gyengédséggel ébresztettem. Amint fölébredt, és kissé magához tért, hallottam, hogy sokkal gyorsabban kezdett el dobogni a szíve. Nem mellékesen a félelem oly jól ismert illata is körbelengte a szobát másodpercek alatt, aminek most kivételesen annyira nem örültem. 
- Ha érdekel, szeretnék elmesélni egy elég hosszú mesét, ami talán magyarázattal szolgál arra, hogy rád ijesztettem - kezdtem bele halkan. - Ha nem akarod, akkor nyugodtan kidobhatsz, tiszteletbe tartom a döntésed, de ha meghallgatsz, talán megértesz néhány dolgot velünk kapcsolatban kicsit jobban. 
Nem tudom, hogy a félelem, vagy a kíváncsiság vette rá, hogy ott maradjon. Talán kicsit mind a kettő. Így kezdtem bele a mesélésbe...
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.