Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Parainesis

2010.09.25

Parainesis

         egy képzelt kamaszhoz

Látlak. Csak ülsz most egymagadban, mint egy

Halom cigarettacsikk egy elhagyott pályaudvaron.

Körötted emberek - de ugyan mit számit ez? Itt ülsz,

Műveltséged, természetellenes vonzalmaid szigetére vetve,

Süllyedő hajótöröttként, s lassan azt veszed észre,

Hogy szent magányod szentsége sincs többé, csak sivár

És elzárkózó gőg és egyedüllét. Látlak, és ismerlek.

Tudom mit érzel - mintha csak

Magukba olvasztanának a szűkös városfalak,

És oly sokszor szeretnél láthatatlanul a többiek mögött

Elsuhanni, hogy már csak a tér közepén van számodra hely.

Kulcsát elvesztetted már az embereknek.

 

De nézz az égre. Kérlek. Nézz az égre és figyeld meg,

Amint a víz fölött a két sirály spirális táncban repked,

És a fák az égre rajzolják az isteneknek egy-egy mondatát.

Ez még mind tiéd: egy titkos világ, mi mellett

Az emberek nap mint nap elsietnek. Gondolj erre, és

Figyeld, amint a fény, mint áradó folyó elönt:

Onnantól kezdve mindegy, hogy hová mész és mások merre mennek:

Mert neked már játék az egész. Arcodról a Nap süt.

Az emberek meg jönnek majd a fénnyel együtt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

kiscica@gmail.com

(Mami, 2013.11.21 20:26)

Nagyon szép ez a vers. Valahogy olyan ismerős, mintha már olvastam volna, csak nem tudom, mikor. Vagy Te mutattad nekem ezt is? :)

gehenoanalisto@gmail.com

(Bőszi, 2010.12.16 12:29)

Ez tényleg tök jó! Én miért nem találok ilyeneket?? (mondjuk akkor már egy 10.000esnek jobban örülnék ;D)